Bartók Béla Elméleti Líceum Temesvár

Dr. Erdei Ildikó igazgató köszöntője

Kedves ünneplő nemzedékek! Tisztelt Vendégek! Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim!

Adózzunk egyperces néma csöndes felállással azoknak, akik ma már nem lehetnek itt, tisztelegjünk volt tanáraink, tanítóink, osztálytársaink és az iskolánkat támogató személyiségek emléke előtt.

Nagy szeretettel köszöntök mindenkit, aki megtisztelte jelenlétével az idei év Nemzedékek Találkozóját, amely egyben a XXI-ik ilyen ünnepség.

Igazi közösségépítő kezdeményezése volt a rendezvény elindítása a Bartók Béla Alapítvány és az iskola akkori vezetőségének.
Ünnep és tükör egyéni - intézményi - közösségi.

Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható (Kosztolányi Dezső)
Az a tény hogy anyanyelvünk magyar és magyarul beszélünk, gondolkozunk és ezt létünk fontos elemének tartjuk összehoz benünket. És tesszük ezt az ünnep jegyében. Mindannyiunk életében fontosak az ünnepi találkozások, amikor újrafűzhetjük azokat a közösségeket, amelyekben felnőtté váltunk.Izgalommal várjuk volt diákok és tanárok egyaránt. Június első szombat délelőttjén találkozunk és megerősítjük egymást hitben és reményben. A volt diákok a mindenkori Iskolát biztosítják, hogy tapasztalattá vált az iskolában kapott tudás, az iskola pedig a véndiákokat, hogy továbbra is biztos pontot nyújthat a közösség életében, él és élni akar.
Ünnep és tükör.

Olyan lesz a jövő, mint a ma iskolája (Szent-Györgyi Albert) Tehát, a ma iskolája, a közösség jelene is magába hordozza a korábbi generációk értékeit. Korábbi nemzedékek nélkül nincs ma minőségi iskola, minőségi iskola nélkül nincs jövőbeli nemzedék. Ezért nemcsak ünnep a mai nap, hanem tükör is - szembenézés: szembenézés a korábbi vágyainkkal, terveinkkel, korábbi énünkkel. Szembenézés az intézmény számára is: sikerül-e betöltenie a hozzáfűzőtt reményeket, eléri-e az önmaga számára kitűzőtt célokat, élvezi-e a közösség támogató erejét.

Magyarnak lenni jó... tudjuk, érezzük és hisszük ezt sokan. Ha ez adott, akkor könnyebb a másság viselése, előnyé is válhat a hátrány, természetessé válik az anyanyelv, az örökölt kultúra megtartása, átadása. De ez a tudás - érzés - hit hármas egy olyan világban, ahol a jó és rossz megítélése már nem egyértelmű, ahol az emberségből példát adó kisközösségek kötelékei fellazultak ?

Az öröm csak akkor igazi ha megosztjuk, a szembenézés csak akkor reális, ha a másoktól kapott visszajelzés is kiegészíti. Ehhez kérem az ünneplő közösség segítségét és támogatását.
Ünnep és tükör

Kedves ünneplő Nemzedékek! Tartalmas, örömteli ünneplést és erőt és jó egészséget a mindennapokhoz.

Dr. Bárányi Ferenc - a 60 éve végzett líceumi diákok nevében - Köszöntő

60 év nagy idő, de gondoljunk csak arra, hogy Krisztus születése óta eltelt több mint kétezer évbe csak 33-szor fér bele a mi 60 évünk. A mi életünk.

1954-ben 23-an érettségiztünk: 5 orvos, 4 mérnök, 2 tanár és két magas rangú tiszt került ki az osztályunkból. Kilencen már nem élnek, emlékük legyen áldott! Két osztálytársunkat (Dózsa Katit és Hajdú Juliskát) nem sikerült megtalálni, hárman Németországban élnek. Kevesen maradtunk.

Miről fogunk beszélgetni ma ? Nyilván az unokáinkról és természetesen a betegségeinkről. Mindent összevetve mi a legvénebb diákok boldogok vagyunk.

Boldogok vagyunk, mert még vagyunk. Köszönjük a jóistennek, hogy eddig is megtartott, és arra kérjük, tartson meg mindaddig, amíg szüksége van ránk.

Kurunczi Lajos ünnepi beszéde - az 50 éve végzett generáció nevében

" GYORSAN ELREPÜLT 50 ÉV.
SZÉTSZÓRÓDTUNK, DOLGOZTUNK, GYEREKEKET NEVELTÜNK ÉS NYUGDÍJASOK LETTÜNK (ÉS NÉHA UNOKÁKAT NEVELÜNK)"
(http://lebeny.network.hu/blog/lebeny-klub-hirei/50-eves-erettsegi-talalkozo)

"Ázott köpenyét kölcsönadta rám az ég.
Ronggyá nyûtt cipõm, amíg bírta, vitt feléd.
Drágakő vízbehullt, a mélyben elveszett.
A bársony megfakult, ezüst tükröm megrepedt
Szélvihar szórta szét a pénzemet.
Kopott bádogpoharam végül koldus vette meg."

Nem hiába kezdtem ezzel az Omega idézettel: egyrészt mivel 1960-ban kezdtük el a líceumot, nyugdíjasok vagyunk már, tehát sok verssor kísértetiesen illik ránk, másrészt mia Beatles, a gombafrizura, Clif Richard és az Omega generációja vagyunk.

Az első líceumi évet a mostani Bartók Béla líceum épületében kezdtük el, de nagyon hamarosan "átköltöztettek" bennünket a mai Bănăţean líceum épületébe. Itt éltük át további líceumi éveinket.

Nagyon "összetartó" osztály voltunk, ezért minden tizedik, sőt az utolsó évtizedekben minden ötödik évben találkoztunk. Mi volt az oka annak, hogy mégis minden találkozónk (osztályfőnöki óránk) a mai Bartók líceum épületében zajlott le ? Csak egy magyarázatot találok: nekünk MÉGIS "ez az igazi Alma Mater", mivel itt kezdtük el a líceumot és mivel magyarok vagyunk.

Nem voltunk sem okosabbak, sem butábbak mint a többi generációnkbeli fiatal. Ennek ellenére úgy érzem megálltuk a helyünket az életben. A líceum után ki egyetemet végzett, ki más típusú iskolában folytatta a tanulmányait, sőt egyesek autodidakta alapon kerestek megélhetést, de mindannyian becsületesen dolgoztunk és elmondhatom sokan közülünk megbecsülést is szereztek. Mi volt a gyökere ennek ?

Az egyik oka az volt, hogy a líceumban nagyon jó tanári karunk volt. Tanáraink!,... ŐK voltak AZOK akik, szaktárgyaik tanításán kivül, sok türelemmel előkészítettek az életre is. Ugyanakkor, nagyon sokszor atyai szigorral, de megértéssel kezelték rengeteg diákcsínyünket, amikben líceumi éveink alatt nem volt hiány. Emlékeztek-e arra, amikor osztályunkat javították és mi átköltöztünk egy ideiglenes terembe, ahol az iskolatábla egyszerűen két székre és a falra támaszkodott: mi vásott lurkók megtettünk mindent a szünetben, hogy a tábla a lehető legingatagabb helyzetbe kerüljön. Azután alig vártuk, hogy a következő órán a tanár valamit írjon a táblára. Természetesen a tábla, az osztály lelkes ovációi közepette lezuhant, ráborult a közelben lévő ideiglenes, de parázsló kis vaskályhára, s az megrogyanva amerindián füstjeleket kezdett küldözgetni az osztály felé, amiből azután nagy ramazuri is lett! Miután a tanár ijedten kirohant a teremből, mi megszeppenve vártuk a következményeket! "Látjátok feleim szümtükhel, mik vogymuk: isá" ez nem Karinthy Frigyes, hanem a XI-ik F egyik nem követendő csínytevése.

Ezeknek dacára volt komoly tanulás az iskolában és így változtatott bennünket az iskola lassan-lassan "emberré".

Sajnos nagyon sok volt líceumi tanárunk átköltözött az égi mezőkre, ahol valószínűleg most is folytatják "Nem középiskolás fokon tanítani" az égi nebulókat. Ki az közülünk aki el tudná feledni Farkas Tibor tanár úr fehér, bokáig érő, bőzsebű köpenyét, ahol mindig volt egy-egy darabka kén, kis sókkal tele üvegecske, drót, borszeszégő, stb., hogy sosemlátott dolgokat mutasson be nekünk, Péter Dezső (Petyó) és Dosztál tanárnő a magyar irodalom gyöngyszemeit taglaló óráit, Ferenczi Vali néni példaadó előadásait a román irodalomról, Auberman tanár úr modern, képeket vetítő (sajnos általunk, türelmetlen nebulók által, annakidején nem eléggé becsült - Juventus ventus!) francia nyelvleckéit, vagy Vékony tanárnő a matek titkait, szépségeit feltáró óráit, amikor megkelent előttünk matekes-szigorú szemüvegével,...
Megbocsássanak égi tanári karunk azon tagjai, akiket most idő híján nem említünk meg, de akikre hasonló módon tisztelettel és hálával gondolunk amig élünk.

Nagy örömünkre, volt tanári karunkból vannak még közöttünk. Gondolataink azonos tisztelettel irányul feléjük is. Osztálytársaim, emlékeztek-e még Joó Imre tanár úr "életet" tanító hozzáállására amikor egyikünk tört karja miatt későbben, egy átlagos órán írta meg évharmadi dolgoztatát: "Édesfiam írjál amiről akarsz az évharmadi anyagból!" "HOOOGY???? - zúdult fel az osztály." "De édesfiam a jegyed felét a dolgozat címére kapod majd!!!". Vagy: emlékeztek-e arra, amikor a 70-es években (már a líceum után) szájról szájra adtuk a hírt "Hallottátok,... Hegedűs tanár úr" - (ő volt az első két líceumi évünkben osztályfőnökünk, a mi kedves <Nos bácsink>, a következő két évben pedig Vass Magda tanárnő), szóval "Hegedűs tanár úr <kiszámolt> egy elemi részecskét és azután az oroszok azonosították a Dubnában". Hát ilyenek voltak a mi tanáraink!!!

Azután számunkra megkezdődött az élet:

"Jöttünk a hegyről lefelé,
S szétszóródott a kis csapat,
Ki erre, ki amarra ment
Keresgélve az utakat."

Az útkeresgélés kinek Temesvárt, kinek más romániai helyiséget jelentett, de azzal is járt, hogy közülünk egyesek 89 előtt, mások utána, más tájakon keresték jószerencséjüket. Így alakult hogy osztálytársaink élnek Németországban, az Amerikai Egyesült Államokban és Izraelben is. Örömmel mondhatom, hogy ma legalább sok németországi itt van közöttünk. Sajnos nyolcan közülünk is, ma az égi mezőkön együtt vannak megboldogult tanárainkkal. Isten nyugosztalja mindannyiukat!

Viszont nagy boldogságot jelent az, hogy az élők legnagyobb része ma itt van, hogy örömmel, vidáman, de korunk adta "bölcsességgel", "higgadtsággal" megünnepeljük 50-ik véndiák érettségi találkozónkat.

Omaga idézettel kezdtem, Omega idézettel fejezem be:

"Éjszakák sűrűjén vágtam át,
A fényes izzó nap tüzét arcomon hordtam szét.
Most újra, újra itt vagyok,
Nem hozhattam mást neked.
Napot hoztam, csillagot,
Nézd a két kezem, nézd csak, hogy ragyog. "

Vivat Alma Mater !

Albert László ünnepi beszéde - a 30 éve végzett generáció nevében

Kedves ünneplő közönség!

Engem ért a megtiszteltetés, hogy Önök előtt, előttetek beszéljek az 1984-ben érettségizett diákok nevében. Szerencsére ez az év nem volt éppen olyan borús mint ahogyan azt George Orwell képzelte el.

Abban az évben amikor először csendül fel a Queen zenekar Radio Gaga, I want to break free című slágerei, amikor elkészül a Discovery űrrepülő, amikor Szarajevóban téli olimpiát rendeznek, amikor Michael Jackson a nyolcadik Grammy díját kapja, amikor Afganisztában még az oroszok harcolnak, vagy amikor Niki Lauda 3. forma 1-es vb címét nyeri el, Vladimir Putin éppen 37 éves. Nagyon távolinak tűnt 2014. Még a 10 éves távlat is elképzelhetetlenül messze volt. És lám: eltelt 30 év.

Kettős érzelmekkel állok most itt Önök előtt. Egyrészt nagy öröm az, hogy itt lehetek, hiszen ezer szállal kötődöm ehhez az iskolához: édesanyám, a jogelőd temesvári magyar vegyes líceumnak volt a diákja, a sort bátyám, jómagam és öcsém, illetve feleségem - aki jelenleg tanára az intézménynek- és nem utolsó sorban két gyermekem követi. ĺgy, amennyiben ebbe az iskolába járni bűn, akkor mi visszaeső bűnözők vagyunk a javából. Másrészt viszont kevésbé derűs érzelmekkel kell megbírkóznom, ha arra gondolok, hogy az akkori, igaz nem túl nagy létszámú matek-fizika osztály kétharmada nincs az országban. Enyhítő körülmény lehet talán az, hogy minket a rendszerváltás frissen diplomázott szakemberekként ért, és a hirtelen megnyíló határok, lehetőségek értelemszerűen csábítók, vagy fogalmazzak úgy: csábítóbbak voltak mint az akár 3-4 évvel idősebb, de már megállapodott, családos diáktársaimhoz képest. A tágabb értelemben vett évfolyam tekintetében ez a helyzet nem ennyire rossz.

Nos, ezalatt a 30 év alatt sok minden történt. Számos munkahelyen, különböző élethelyzetekben, az országban vagy a világ különböző pontjain kellett bizonyítani. És úgy érzem sikerült helyt állnunk, bizonyítanunk. És ennek a sikernek bizony volt egy kovácsa: az akkor még Temesvári 2. sz. Matematika-Fizika Líceum. Amelybe akkoriban (esetemben 1976-ban) be- vagy átiratkozni nem a nemzeti önazonosság egyik hőstette volt, hanem teljesen természetes folytatása a néhány évvel előtte a vársoban akkor még itt-ott létező magyar tagozatokon megkezdett iskolai pályafutásnak.  A sajátos hangulat, az akkor még nagyobb mértékben létező egészséges versenyszellem, és nem utolsó sorban a - zömében elhivatott, jól képzett - oktatói gárda olyan tudással, erényekkel vérteztek fel, melyekkel – az akkor még fiatal de ma még mindég nem öreg atléták - könnyűszerrel vehették az akadályokat. A teljesség igénye nélkül, meg szeretném említeni Vékony Ilona matematika tanárnőt, Fulda Ilona földrajztanárnőt, osztályfőnökünket. Meggyőződésem, hogy enélkül a háttér nélkül mindez nem így történt volna. Ezért a 30 évvel ezelőtt végzett generáció nevében és személyesen mondok köszönetet mindazoknak akiknek ebben szerepe volt.

És mi van ma? Freddy már nincs velünk, de vele dúdolok az autóban, Niki Lauda helyett Schumachernernek drukkolok most is. Vladimir Vladimirovics Putyin 67 éves – köszöni jól van. És én? Nos, jól vagyok. Sőt...Igenis  büszke voltam  és büszke vagyok, hogy a 857-es számmal az - akkor még kötelező -  karszalagot viselhettem.

Moldoveanu Rumpel Melinda ünnepi beszéde - a 20 éve végzett generáció nevében

Hölgyeim és uraim, kedves  kollégák,tisztelt vezetőség, tantestület és ünneplő közösség!

Szeretettel köszöntök mindenkit ezen a örömteli napon a  húsz éve érettségizők nevében.Hálás  tiszteletünk a BBL közösségének, hogy lehetővé teszi  immár hagyományos Generációk találkozóját ahol a hajdani véndiákok felkeresik az iskolát.

Sok szép fiatal ballag évről évre és adja tovább a kulcsot de szívesen tér vissza időröl időre az iskola padjai közé.

A mi generációnk azt mondhatom, különleges, mivel 1990 őszén indultunk mint licisták egy megujult, szabad, reményteli világba. Szüleink, életük árán, szólásszabadságot és igazságot ajándékoztak nekünk fiataloknak. Ezért kötelesek vagyunk ezt értékelni és tovább küzdeni egy szebb és jobb világot teremteni közösségünknek. Azok vagyunk akik a jövőt amit megálmodtunk most is folytatjuk,megállva  mindenki a maga helyén. Voltak közöttünk azok is akiknek földi útjuk hamarább végére járt, de szívünkben hordozzuk emlékeiket.

Ma nem lehetnénk azok akik vagyunk ha szülők, tanárok, közösségünk nem lettek volna  mellettünk támogatván gondosan. Együtt nőttünk és igazi értékeket,amit tankönyvből nem lehet megtanulni, egymástól tanultuk. A batyú amit elvittünk 1994 júniusában megőriztük. Benne van az útravaló: kitartás, tisztesség, barátság.

A szabadság egyben egy rohanó világot is tárt  fel előttünk. Szétszórt a sors a világ néhány tájára, midegyikünk küzd nap mind nap különböző célokért: önmegvalósulás, egzisztencia, elismerés. Fiatalok vagyunk és csábít szebbnél szebb és érdekesebb célszerüség. Öntudatos munkával építjük azt amit elkezdtek szüleink. De vajon meg álltunk egy pillanat erején és fel tettük a kérdést: Mi mit adunk át gyermekeinknek?

Ez az a pillanat amikor nem szabad elfeledni azokat akik ott voltak és ott vannk mellettünk. Nem szabad elfelednünk, hogy gyökereink és hitünk van. Ezek az alapjai  a tartalmas és kiegyensúlyozott  életnek. Ezért őrizzük gyökereinket, hogy a jövő generációk is büszkék legyenek ránk úgy ahogyan mi is tisztelgünk szüleink és tanáraink előtt.

Ez a  népes család  amit az iskola nevelt és nevel bátran vállalja a  kihívást és missziónk  Vass Albert egyik versében talál hangot:
Míg Isten a mi menedékünk
És hűség minden fegyverzetünk
Addig félnünk nem szabad
Mert a gyökér, az megmarad.

Kolozsi Gabriella ünnepi beszéde - a 10 éve végzett generáció nevében

Kedves tanárok, diákok, véndiákok és vendégek!

Be kell vallanom, vegyes érzelmekkel vártam a 10 éves osztálytalálkozót. Úgy gondoltam, hogy nem kavarhat nagy port egy kis összejövetel, hisz manapság az internet segítségével a többiek életét egy gombnyomással nyomon lehet követni.

Utána viszont elkezdtem gondolkozni, hogyan is búcsúztunk anno az iskolától, a tanároktól, a társaktól. Mi volt az ami összetartott, amitől egy osztály – egy évfolyam voltunk. Mik voltak a terveink, mit vártunk a jövőtől. És akkor előjöttek az emlékek és az ezekhez társuló érzések. Igaz, úgy tűnik ma, hogy tegnap végeztünk, de közben egy kicsit megéltünk az akkor eltervezett jövőnkből.  És ha hisszük, ha nem, a mi iskolánknak nagy szerepe volt ebben.

Most már alig várom, hogy bemenjünk az osztálytermünkbe, megkeressük a helyünket – ki ahogyan emlékszik rá, felolvassa az osztályfőnök a naplót és válaszoljunk a már klisének tartott kérdésekre: legkellemesebb pillanatok, legszomorúbb emlékek, tervek és távlatok. És ez az osztályfőnöki óra már más lesz, erre jobban fogunk emlékezni, mint az összes többire. Kiváncsian hallgatjuk majd a másikat, - hisz az internet mégsem árul el mindent, és bánjuk, hogy nem vagyunk itt mind. A régi emlékek mára megszépültek, már nem emlékszünk a rögtönzések előtti pánikra, a szünetekben az ismétlésre, az unalmas és érthetetlen házifeladatokra.

Ezelőtt tíz évvel búcsúztunk és kiléptünk a nagyvilágba. De MA, egy hosszabb szünet után újra találkozunk és megerősítjük azt, ami már a ballagáskor elhangzott: megköszönjük a tanárainknak a bizalmat, az odafigyelést és a pár éves önzetlen munkát, hisz ennek segítségével indultunk utunkra.

Bízom abban, hogy az elkövetkezendő osztályfőnöki órákon a névsorolvasáskor kevesebb hiányzót fog beírni az oszi és gyakoribbak lesznek a találkozások.

Kívánok mindenkinek egy nagyon jó, élménydús találkozót!