2012- Virtuális- reális séták

Virtuális – reális sétasorozat

A Bartók Béla Elméleti Líceum bentlakó és ingázó diákjai fontos részét alkotják az iskolába járó diákok közösségének. Ezek a diákok többségében Temes és néhány Arad megyei magyarlakta településről járnak iskolába Temesvárra. 

A 2011/2012-es tanév elején a bentlakó és ingázó diákok számára meghirdetésre került egy nemzeti identitástudatot erősítő programsorozat. A program a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Balassi Intézet és a Bartók Béla Alapítvány támogatásával valamint egy pedagógusokból álló csapat önzetlen segítségével valósulhatott meg. 

A program keretén belül a bentlakó diákok az első alkalmakkor Temesvárról hallhattak érdekes előadásokat, majd hétről hétre egy-egy virtuális utazáson vehettek részt, amikor a különböző helységekből származó diákok ki - ki a saját szülőfaluját vagy szülővárosát mutatta be. Így a diáksereg „ellátogatott” Ótelekre, Lugosra, Kisiratosra, Ötvösdre, Nagybodófalvára, Végvárra, Majlátfalvára, Pusztakeresztúrra, Szapáryfalvára és Igazfalvára, ismerkedve a települések egyházi, kulturális és magyar vonatkozású értékeivel. A bemutatók után a kötetlen beszélgetéseken a diákok az illető település jelenlegi és jövőbeli lehetőségeiről, aktuális kérdéseiről, problémáiról illetve jövőképükről társalogtak. 

A program végén a résztvevő 25 diák egy jutalom kiránduláson vehetett részt 2012. május 20 - 21-én. A reális utazás során egy tágabb régióval ismerkedtek meg. A kirándulás alkalmával a diákok előbb a tordai sóbánya gigantikus méreteit és lenyűgöző szépségeit láthatták, majd meglátogatták a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot, a vártemplomot és az 1849. január 8-i vérengzés emlékére állított emlékművet.

Estére Torockó fehérre meszelt házai közé érkeztek, ahol a Székelykő „tiszteletet parancsoló fehér szikla-együttesét” csodálhatták meg a csendes, falusi este hangulatában. 

Másnap délelőtt „nem mindennapi kitartásról és merészségről tanúbizonyságot téve, halált megvető bátorsággal, végtagjaik nem kímélésével a csúcsra mászva felgyalogoltak a torockói Székelykő 1128 méteres sziklagerincére, s a hajdani székelyvár romjain megpihenve fogadalmat tettek, hogy ettől kezdve „nemzetük felvirágoztatásán fognak munkálkodni.” A jól kiérdemelt ebéd után a hazaúton még egy háromórás fürdőzésre került sor a dévai Aqualandban. 

A programzáró rendezvényre június 5-én kerül sor. Köszönetet a támogatóknak és nem utolsó sorban azoknak magyar családoknak, akik támogatják az anyanyelvű oktatást és arra bátorítják gyermekeiket, hogy anyanyelven tanuljanak. 

 

 
Bethlen Gábor mellszobránál Nagyenyeden
Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed
Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed
Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed
Nagyenyed
Nagyenyed
Utazunk










A Székelykő csúcsán







Dévai lubickolás
Dévai lubickolás
Uzsonna
A tordai sóbánya
A tordai sóbánya
A tordai sóbánya



Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator