2015

Tálentum – matematika és természettudományos tehetséggondozó szakmai napok a Bartók Béla Elméleti Líceumban

 

2015. április 7-9-e között a Bartók Béla Elméleti Líceumban újabb Tálentum program zajlott, magyarországi diákok és tanárok részvételével, az Erdélyi Tehetség Tanács és a kolozsvári Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület közreműködésével. Építve az eddigi tapasztalatokra valamint a határon átnyúló kapcsolatokra, háromnapos tehetséggondozó szakmai műhelyt szerveztünk 30 diák részére. Határon túli partnereink a program megvalósításában ebben az évben is a kecskeméti MATEGYE Alapítvány valamint a makói József Attila Gimnázium voltak.

A szakmai műhely interdiszciplináris jellegű volt, elsősorban a matematika- és természettudományokra épül, de személyiségfejlesző és pályaorientációs elemekkel is kiegészült. Sor került a 30 diák ismerkedésére majd a közös szakmai programok lebonyolítására. A középiskolás diákok szakmai műhelyei után interaktív jellegű játékos vetélkedőket szerveztünk, első napon a hagyományos, már jól ismert Tudományos Játszóházat, ahol többek között optikai kísérleteket figyelhettek meg az érdeklődők. A második nap fő attrakciója a nagydiákokkal közösen szervezett Mat-műhely volt, melyben számos feladat, stratégiai gondolkodást fejlesztő játék várta a felső tagozatos diákokat. A jó megoldásért „kecsketallér” járt, ezeket pendig a játék végén szervezett árverésen érdekes ajándékokra válthatták be a diákok. A harmadik nap a pályaorientáció jegyében folyt. Az önismereti jellegű foglalkozások után a diákok olyan szakemberekkel találkozhattak, akiknek szakmájában a matematikának és a természettudományoknak komoly szerepe van. Az Élő könyvtár módszerre épülő program megvalósításában volt diákok és szülők vállalták a fő szerepet.

A szakmai műhelyek és interaktív non-formális módszereket használó programokat múzeumlátogatás, városnézés és csapatjátékok egészítették ki.

A szakmai napok értékelése pozitív volt mind a diákok mind pedig a tanárok szempontjából. Jó alkalom volt egymás munkájának, sajátos módszereinek bemutatására, az ismerkedésre és további tervek kidolgozására.

 

A Tálentum matematika és természettudományos tehetséggondozó szakmai napok a Bartók Béla Elméleti Líceumban az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-HTE-M-14-0008 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.

Szervezők: Erdélyi Tehetségsegítő Tanács, Bartók Béla Elméleti Líceum, Bartók Béla Alapítvány, Temesvár; Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány (MATEGYE) Alapítvány, Kecskemét; József Attila Gimnázium, Makó

 



















Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator