Európai Iskola 2009
Tehetségpont
Szórványoktatási Központ
Címlap
A Jégtörő után a hagyományokhoz híven a tanévkezdő DÖK Műhelytábort is megszerveztük. Mivel a szokásos helyszínünk, a Kövéresi Ifjúsági Központban nem volt fűtés, a kollégiumban szerveztük meg az idei programot, 29 diák és 2 felügyelő tanár részvételével.
Pénteken délután a megnyitóval kezdtük el a műhelytábort, utána jégtörő játékok következtek, melyek segítségével oldódott a hangulat. Ezután a DÖK bemutatására került sor, mik a céljai, ki lehet tagja, milyen eseményeket szervez. Ezután került sor a közösen elfogyasztott vacsorára, után DÖKOPOLY-t játszottunk.
A szombat reggel játékos bemelegítéssel kezdődött, utána közösen reggeliztünk. Délelőtt csapatépíő játékokat játszottunk, melyekből sokat tanultunk a tanulók jogairól és a diákönkormányzat szerepéről iskolánkban, majd a rendezvényszervezésről tanultunk, amit ki is próbálhattunk csapatonként konkrét helyzetekben. Az ebéd elfogyasztása után sor került egy időmenedzsmenttel kapcsolatos tevékenységre, majd kiértékeltük a hétvégét.
A műhelytábor után mindenki élményekkel és új tudással gazdagodva indult haza.
Köszönjük az RMDSZ- Communitas Alapítvány támogatását.
Október |
---|
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |