Tehetségpont

Tehetséggondozás - szakmai műhely

     



















MATnap - a matematika tehetség napja


Június 18-án 12 órakor iskolánk történetében először kerül megrendezésre a MATnap - a matematika tehetség napja. Az esemény célja azoknak az I-XII -es diákoknak a kiemelése, akik valamilyen matematika versenyen részt vettek. Ebből az alkalomból kerül sor az EMMV (Erdélyi Magyar Matematika Verseny), Csillagszerző, Kenguru, Kengurucska versenyek nyerteseinek díjazására is.








































Tudományos játszóház

Pénteken, április 5-én szerveztük meg a Tehetségpont hagyományos rendezvényét, a Tudományos Játszóházat. Az eseményre meghívtuk a vidéki iskolák magyar tagozatait is, így a bartókos IV-VIII. osztályos diákokkal együtt kísérleteztek az újszentesi, végvári és zsombolyai diákok is. Az Tudományos Játszóház felfedezéséhez a diákok térképet is kaptak a Zöld sarok, a Robbant-lak, az Elektron-völgy, az Erő-tér, a Szám- sziget, az Ötlet-föld és a Digitális-kilátó megtalálásához. Az alkalmazható tudás kialakítását célzó és a természettudományos érdeklődést felkeltő programok előkészítésében komoly szerep jutott a műhelyvezető tanároknak: Albert Etelka, Balázs István, Bartyik Zita, Benedek István, Ilonczai Zsolt, Kovács Gábor (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár), Szakmáry Tibor, Szilveszter Ibolya, Tóth Kinga, Valkai Előd, Zsombori Orsolya, a szervező tanároknak (Erdei Ildikó, Fazakas Enikő, Fodor Enikő, Kiss Katalin, Pataki Adél) valamint a több mint 30 líceumi diáknak. A programon mintegy 180 diák vett részt.  A rendezvény sikeréről az Orosz Sándor által készített fotógaléria tanuskodik. 


A Tudományos Játszóház a Temes megyei Tehetségnap keretén belül, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács együttműködésével, az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-TPEM-M-12 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg. 


















































































Tehetségnap

Forrás: http://www.nyugatijelen.com/galleries.php?news=68899


Az iskola névadója, Bartók Béla zeneszerző születésnapjának évfordulóján, március 25-én, hétfőn Tehetségnapot szerveztek Temes megye legnagyobb magyar oktatási intézményében. 


A rendhagyó eseményen részt vettek a különböző területeken ígéretes eredményeikkel kitűnt bartókos diákok, a szülői közösség, a testvériskolák közül a szabadkai Széchenyi István iskola és a budapesti Szent László Gimnázium küldöttségei, valamint meghívottként a partnerintézmények, civilszervezetek képviselői, egyetemi oktatók. A rendezvény első részében a különböző vetélkedőkön kiváló eredményeikkel kitűnt I–IV. osztályos diákokat mutatták be a jelenlevőknek, míg a második részben az V–XII. osztályok legjobbjai mutatkoztak be a közönségnek, valamennyien kiválósági oklevélben részesültek.


A Tehetségnap résztvevőit dr. Erdei Ildikó iskolaigazgató köszöntötte, aki a bevezetőben elmondta: „Kevés olyan alkalom van, amikor meg tudjuk mutatni az iskolát támogató közösségnek, hogy kik vagyunk, kik az ígéretes tehetségek iskolánkban. Úgy gondoljuk, ahhoz, hogy ebből az ígéretből valóban tehetség bontakozzon ki, ahhoz szükség van nemcsak a mi pedagógusi munkánkra, de nagymértékben szükség van a szülői közreműködésre és nem utolsósorban a nagyobb közösség támogatására. Ma megpróbálunk megmutatni valamit abból, amit mi itt, a Bartók Béla Elméleti Líceumban tehetséggondozásnak tartunk. Együtt szeretnénk ünnepelni és megtapsolni azokat a diákokat, akik bizonyítottak valamit ebből a tehetségígéretből. Most idézek egy kis történetet, amelyet Csermely Péter, a tehetségpontok hálózatának megálmodója mondott el a TUDOK országos konferencián: A tehetséggondozás a delfin modellt kellene kövesse. Vannak pontyok, akik a tóban lent úszkálnak és rettegnek. Vannak csukák a tóban, akik keresik, hogy mit ehetnek meg, ragadoznak és jóllakottan úgy gondolják, hogy ennyiből áll az élet, rettegésből vagy vadászatból. Mi nem ilyen utat keresünk, hanem a delfinek útját és úgy gondolom, hogy azok a diákok, akik ma itt ülnek velünk és meghívót kaptak, ők hasonlatosak ezekhez delfinekhez, akik nemcsak széltében, mélységében látják a tavat, hanem bátorságuk van kiugrani és szétnézni!”


A rendezvény során bemutatkoztak a díszterem közönségének és szaktanáraiktól érdemoklevelet kaptak az anyanyelv ápolása, a matematika, a társadalomtudományok, a természettudományok és a kutatás, az interdiszciplináris területeken, valamint az idegen nyelvek, a művészetek és a sport területén jeleskedő diákok. Érdemoklevélben részesültek a Diákönkormányzatban és a Diákszínpad keretében tevékenykedő diákok is.  Tóth Dorottya, a Hajnal akar lenni Kárpát-medencei színtű népdaléneklési verseny idei győztese gyönyörű népdalcsokorral ajándékozta meg a jelenlevőket. „A mi iskolánk részese a tehetségpont hálózatnak és azon kevés iskolák közé tartozik, amelyek Bartók Béla nevét viselik, ezért március 25-ének kettős jelentősége van a számunkra” – mondta Szabó Ferenc, a Bokréta hagyományőrző csoportjának vezetője, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bartók Líceum diákjainak több mint 30%-a részt vesz a néptánc-mozgalomban, citerázik, népdalt énekel, társasági táncot táncol, fest, rajzol. „Nagy hangsúlyt fektetünk a különböző művészeti ágak nevelésére. Néptáncosaink népszerűségre tettek szert nemcsak a mi térségünkben, de a határokon túlra is elvittük az iskola nevét, ezáltal népszerűsítve a mozgalmat.”


A Bartók Béla Elméleti Líceum Tehetségnapja alkalmából látottak-hallottak alapján elmondhatjuk: a bánsági szórvány legnagyobb magyar iskolájában jó kezekben van a tehetséggondozás, jó esély van rá, hogy sok kis „delfin” emelkedjen ki a középszerűség tengeréből és bontakoztassa ki tehetségét akár az anyanyelvápolás, akár a tudományok vagy a művészetek területén.


Pataki Zoltán




Tehetségnap 2013



A Temes megyei Tehetségnap az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács együttműködésével, az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-TPEM-M-12 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.




















































Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator