A Magyar Tudomány Ünnepe az iskolában

A Magyar Tudomány Ünnepe az iskolában

A Magyar Tudomány Ünnepét a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére 2003-tól minden évben megünneplik november 3-án. Erre a napra esett a választás, mert 1825-ben Széchenyi István ezen a napon ajánlotta fel az egy évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke idei beszédében így fogalmazott: “ A tudomány körbevesz minket. Ha tudunk róla, ha nem, a tudományos kutatások eredményeinek rendszeres használói vagyunk mindannyian. A mindennapjainkat egyszerűbbé, jövőnket bizton-ságosabbá, eszközeinket hatékonyabbá tevő, „kéznél lévő" megoldások mögött tudományos felfedezések, alapos és kitartó kutatómunka, eredményes tudósközösség és intézményrendszer, a társadalmi igényekre nyitott akadémiai és vállalkozói figyelem és együttműködés áll. Az idei Magyar Tudomány Ünnepe minderről: a velünk élő és értünk tevékenykedő tudományról szól.” 2013. november 4-én Tóth Kinga és Molnár Tímea tanárok a IX. Matematika-Informatika és a IX. Társadalomtudomány osztályoknak interaktív műhelyt szerveztek. A műhely során a diákok plakátot készítettek a tizenegy magyar Nobel-díjas tudósról. A csapatokban történő munka során mindenki többet tudhatott meg a fizika, kémia vagy orvostan terén díjazott tudósokról és megmutatathatta leleményességét és ötletességét a plakátkészítésben. Az elkészült munkákból kiállítás készült.


























Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator