Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny

Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny

December 4-én, immár harmadik alkalommal szerveztük meg iskolánkban a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi versenyt. Iskolánk I-IV osztályos tanulóin kívül, a versenyen, részt vettek az újszentesi Általános Iskola kisdiákjai is, Dénes Ildikó tanítónő kíséretében.

A verseny célja: az anyanyelvhasználat tudatos fejlesztése; a megfelelő íráskészséget tükröző, rendezett,olvasható írás használatára való ösztönzés; a helyesírási képességek fejlesztése; a szólások,közmondások és találós kérdések használatára való serkentés, illetve ezek beépítése az egyéni szókincsbe; tartalmas szórakozás a nyelvi játékok, betűrejtvények segítségével. A felsoroltak mellett, talán a legjelentősebb a baráti kapcsolatok kialakítása, hiszen ezúton alkalom adódott a két iskola diákjai között kialakuló baráti kapcsolatok elmélyítésére is.

A verseny első szakaszán 61 gyermek vett részt. A jövő hét folyamán a Fürkész verseny országos szervezői ismertetik a továbbjutók névsorát, akik a márciusi fordulóban mérik össze tudásukat. Sok sikert kívánunk mindenkinek a további felkészülésben.

Milos Edit és Tamási Emese szervezők


A Fürkész helyesírási verseny II. szakaszára továbbjutott diákok névsora:

 

Osztály Tanuló neve Felkészítő tanár neve Pontszám
I. Step by step Boros Róbert Apró Julianna,  Deák-Szép Erzsébet 147
I. Step by step Nagy Dóra-Emma Apró Julianna, Deák-Szép Erzsébet 142
I. Step by step Kallós Eszter Apró Julianna,  Deák-Szép Erzsébet 141
II. Step by step Berta Evelin Tasi Ottília, Bakos Ágnes-Mónika 134,7
II. Step by step Kis-Istvánfy Kinga Tasi Ottília, Bakos Ágnes-Mónika 128,4
II. Step by step Nagy Ábel-Gergely Tasi Ottília, Bakos Ágnes-Mónika 122
II. Step by step Makkai Gergő Tasi Ottília, Bakos Ágnes-Mónika 118,8
II. Hagyományos o. Kerestély Roland Pál Krisztina 118,5
II. Hagyományos o. Bán Emese Pál Krisztina 117,6
II. Hagyományos o. Lázár Dávid Pál Krisztina 114,9
II. Hagyományos o. Kozora Eduárd Pál Krisztina 114,4
III.Hagyományos o. Milos Annamária Stan Orsolya 141,7
III.Hagyományos o. Cziprián-Kovács Kinga Stan Orsolya 127,5
III.Hagyományos o. Bugárszky Róbert Stan Orsolya 125,9
III.Hagyományos o. Forray Zsolt Stan Orsolya 114,7
IV. Hagyományos o. Fóris András Szabó Ferenc 129,5
IV. Step by step Stan Lilla Tamási Emese, Milos Edit 128,3
IV. Hagyományos o. König Dávid Szabó Ferenc 121,5
IV. Hagyományos o. Floca Larissa Szabó Ferenc 115
5 Orosz Katalin Fleisz Katalin 132
5 Boros Titusz Fleisz Katalin 131
5 Szabó Abigél Fleisz Katalin 129
5 Baricz Márk Fleisz Katalin 128
6 Andrásy Nóra Fleisz Katalin 138
6 Gergely Róbert Fleisz Katalin 135
6 Păduraru Szilvia Nicole Fleisz Katalin 133
6 Gergelyfi Beáta Fleisz Katalin 128
7 Kovács Árpád Kiss Katalin 127
8 Cziprián Kovács László Molnos Ildikó 128

 

 


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator