Tehetségnap 2014

Tehetségnap 2014

Forrás:

http://www.nyugatijelen.com/ifi

 

Március 25., a bánsági származású Bartók Béla születésnapja magyarországi kezdeményezésre lett a Tehetség Napja. A világhírű zeneszerző nevét viselő temesvári iskolában idén második alkalommal tartottak Tehetségnapot, ahol a helyi magyar intézmények és partnerintézmények, civilszervezetek képviselőnek és a szülőknek bemutatták az iskola tehetséggondozó programjait és a legtehetségesebb diákjait. 

Az ünnepség keretében a nyolc különféle területen kitűnt közel száz diák okleveleket és „bartókos” pólókat vehetett át az iskola volt tehetséges diákjaitól, akik azóta már egyetemisták vagy elismert szakemberek a maguk területén.

A tehetséges gyerekekkel, szülőkkel és pedagógusokkal zsúfolásig megtelt díszterem közönségét dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója köszöntötte, aki szerint fontos, hogy a hétköznapok szomorkás, problémákkal telített iskolaképét, valós adatokra építkezve, a sokszínű tehetségekről szóló iskolaképre tudják változtatni. Az iskola 100 év alatt nem sokat változott, egyforma gyerekek oktatására épül, miközben a világ, ha csak a legutóbbi 15 évet nézzük, teljesen megváltozott. „Ha egy földönkívüli arra a kérdésre keresné a választ, hogy milyen az iskola, arra a következtetésre jutna, hogy csak azzal foglalkozunk, ami a fejünkben van, annak is csak a bal agyféltekéjében – mondta dr. Erdei Ildikó. – Ahogy nő a diák, egyre kevesebb idő, energia jut arra, hogy a teljes személyiségével foglalkozzunk. Ezért fontos a tehetséggondozás, a tehetséggondozó programok, és ezt csak ilyen sokszínűen, a területek sokaságával lehet megvalósítani. A tehetséggondozás nem csak a versenyekről szól, hanem főként arról a tevékenységről, ami a két verseny között történik, és ez a személyiségfejlesztés.”

A Bartók Líceum tehetséggondozó programjait támogató Bartók Béla Alapítvány nevében Halász Ferenc elnök fogalmazta meg ünnepi gondolatait: „Amit most itt a Tehetségnapon látunk, az csak a jéghegy csúcsa ami mögötte van, az nagyon sok munka, a diákoké és a pedagógusoké egyaránt. Ahhoz, hogy a tehetséggondozás megvalósulhasson, hármas partnerségre van szükség: kell egy iskola, amelyik ezt felvállalja, a Bartók Béla Elméleti Líceum, kellenek anyagi források, amelyeket a Bartók Béla Alapítvány próbál előteremteni, és kell a harmadik partner, az RMPSZ Temes megyei szervezete, amely teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy ezek a látványos eredmények megszülessenek!”

Következett a tehetséges, a maguk területén figyelemre méltó eredményeket felmutató diákok és az őket felkészítő pedagógusok bemutatása és díjazása. Az iskola volt diákjaitól okleveleket és zöld „bartókos” pólókat vehettek át a magyar nyelv és irodalom, a társadalomtudományok, a szervezés-vezetés (Diákcég és Diák-önkormányzat), a matematika, az idegen nyelvek, a természettudományok és számítástechnika, a művészetek és a sport területén kiemelkedő, tehetséges diákok és tanáraik.

A szívet melengető ünnepség különleges eseménnyel fejeződött be: a Bartók Diákszínpad amatőr színjátszó csapata bemutatta a Csongor és Tünde című előadást, Molnos András Csaba színművész rendezésében. A tehetségüket megcsillogtató diákszínjátszók fiatalos, üde, a XXI. század zenevilágára és mozgásművészetére alapozó Csongor és Tündéje megérdemelt vastapsot aratott.

Pataki Zoltán, Nyugati Jelen













































































































Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator