„A diákok keresik az eredetiség hangját”

„A diákok keresik az eredetiség hangját”

Forrás: http://www.nyugatijelen.com/jelenido/a diakok keresik az eredetiseg hangjat.php


Szombaton ért véget Temesváron a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos döntője. A legrangosabb hazai magyar nyelv- és irodalom vetélkedő eredményeit, tapasztalatait dr. Egyed Emese, a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem, tanára, a versenybizottság elnöke értékelte a Nyugati Jelen olvasói számára.


– A dolgozatok kiértékelése alapján elmondhatom, hogy a diákokat érdekli a magyar nyelv, szeretnek olvasni, ki szeretnék fejezni a gondolataikat és a vágyaikat anyanyelvükön. Másképpen is szeretnének gondolkodni, mint az előttük járók, keresik az eredetiség hangját és útjait, válogatnak az olvasmányok között, sokat várnak el az iskolától – és ez jó! Van saját értékrendjük, mérlegelnek – néha ebből nyakatekert mondat, eredetieskedés lesz –, de a benyomásom igen jó. Akik ide, a döntőre eljutottak, azok a legjobbak, a megyei versenyeken már valamennyien bizonyítottak.


– Milyenek voltak a feladatok?


– Egy évjáraton belül ugyanazt a feladatot kapta mindenki. Nyolc évjárat vett részt a versenyen, V.-től XII.-ik osztályig. A kilencedik osztálytól kezdve két feladatot kaptak a diákok, az első inkább szövegértésre, irodalmi tájékozottságra kérdezett rá, a második megoldása a kreativitást jobban bizonyítja. A kisebbek több apró feladatot kaptak, ebben a korban még másképpen mérhető a nyelvi szint. Volt lehetőség saját olvasmányra reflektálni, nyelvi játékokkal, szólásmondásokkal, nyelvi kreativitással kapcsolatos feladatokat kellett megoldani.


– Az utóbbi években egyre inkább visszaszorulóban van az olvasás, a fiatalok egyre kevesebbet olvasnak. Mennyire volt ez a jelenség tetten érhető a diákok dolgozataiban?


– A kérdés jogos, a mai világ tele van képekkel. Ez átformálja a világunkat, a már-már agresszív képi környezet, az internet, az okostelefon képi világa bizonyos tekintetben az olvasmány idejét kezdi kiszorítani a fiatalok életéből. Ezek a fiatalok, akik itt voltak, értékelik az olvasásnak azt a kivételes lehetőségét, amely alkalmat ad a befelé fordulásra, a fantázia mozgósítására. A szöveg nem segít annyira, mint egy kép, mondhatni nagyobb szükség van arra, ami bennünk van, az értelmünkben, a tapasztalatainkban, és ez jó. Nem olyan egyértelmű egy könyv, mint egy képsor!  Nemcsak magyar műveket olvasnak a fiatalok, hanem magyarra lefordított könyveket is és nem csak azt, amit a tanárok javasolnak, sokkal többet, néha felnőtt olvasmányokat is. Ez nem baj, az olvasás a világ jobb megértése felé terelgeti őket, az olvasás kiindulópont ahhoz, hogy a világról beszéljenek, nyelvileg határozzák meg a tudásukat.


– A magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny nem csak a dolgozatírásról és javításról szólt. Milyenek voltak a temesvári szervezők által felajánlott alternatív programok, kirándulások, színházi előadások?


– Vendéglátóink nagyon változatos kiegészítő programokat javasoltak: a kisebbek játékos feladatokat oldhattak meg, de arra is gondoltak a szervezők, hogy ismerjük meg jobban Temesvárt. Mindenki kapott ajándékba egy Temesvárról szóló könyvet, volt városnézés, buszos kirándulás diákoknak és kísérő tanároknak egyaránt. Nagyon jó dolog volt, hogy együtt megnézhettük a műsoron levő színházi produkciót, a Parasztoperát és a diákszínészek előadását, a Csongor és Tündét, amely közel hozta a mai életünkhöz ezt a gyönyörű művet. Kellemes és hasznos időtöltés volt és remélem, hogy egymástól is sokat tanultunk, hiszen ritkán nyílik alkalom arra, hogy a tanárok egymással találkozzanak.


– Hogyan szerepeltek a nyugati régióból, a szórványból jött versenyzők?


– A temesváriak dicséretet, az aradiak egy harmadik helyet érdemeltek ki, ami nagy teljesítmény egy ilyen erős mezőnyben. A nagyobb magyar közösségek esetében nagyon erősek a helyi versenyek, több gyerek közül lehet válogatni. Ennek ellenére nem kizárólag a székelyföldiek, a nagy múltú erdélyi iskolák szerepeltek jól, egy besztercei diák például első díjas lett. Széles a spektrum, a kolozsváriak három díjat szereztek, de komoly munka folyik Szatmár és Szilágy megyékben is, a versenyzőik szintén kiválóan szerepeltek.


– Köszönjük a tájékoztatást!


Pataki Zoltán


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator