Jutalomkirándulás Görögországba

Jutalomkirándulás Görögországba

          2014. június 3-12. között Temes megyéből 10 tantárgyversenyeken eredményes diák, akik közül  ketten a mi iskolánkból (Berta Bianka, X.MI és Ienesca Roland, XI.MI ) részt vettek egy jutalomkiránduláson Görögországban, Paralia Katerini helységben. 


          Autóbusszal utaztunk, az utat és a szállást egy adományozó cég biztosította, a programot a Polgármesteri Hivatal szervezte. Amellett, hogy a tengerparton napoztunk, sétáltunk és úsztunk, szép helyeken jártunk, hegyet másztunk. Egyik nap Meteorára utaztunk, ahol csodaszép templomokat láttunk, s a lányok még szoknyákat is kaptak mielőtt bementek volna a templomba, mivel ott ez a szokás. Majd részt vettünk egy Görög Esten, ahol táncoltunk, ittunk, ettünk,  jól éreztük magunkat. Vasárnap pedig felmásztunk az Olümposz hegyre: az ókori istenek lakhelyén jártunk, miközben egy idegenvezető hölgy érdekes legendákat mesélt. Az Olümposz hegyen láttunk egy gyönyörű vízesést is, amely Zeusz fürdőkádja volt, úgy nézett ki, mint egy medence, tele tiszta, hegyi vízzel. A kirándulások mellett maradt időnk fagyizni, esténként szaladgálni a tengerparton vagy éppen sétálni a városban, fényképeket készíteni. Visszafele olyan jó kedvünk volt, hogy éneklés közben még az idősebbek is bekapcsolódtak, akik velünk utaztak a buszon.


          Ez a pár nap alatt sokat szórakoztunk, pihentünk, új embereket ismertünk meg, szép helyeken jártunk és persze sok felejthetetlen élményt gyűjtöttünk.


 


                                                                                Berta Bianka, X. MI


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator