Időutazás

Időutazás

2014. október 25-e és 26-a között sor került a Rákóczi Szövetség által támogatott vajdasági kirándulásra, melyen 50 líceumi diák vett részt.
Először Versecet tekintettük meg, amely egy dombon fekvő bánsági település, mely lakosságának nagy százaléka magyar. Következő állomásunk Szerbia fővárosa, Belgrád, volt. Ott megnéztük az 1456-os nándorfehérvári diadal helyszínét és a győzelem szobrát (Kalegmegdán erőd), a belvárosi Knez Mihajlova utcát, amely hangulatos éttermeivel, divatmárka üzleteivel kellemes sétahelyet nyújtott és végezetül az egykori legdélebben felépített millenneumi emlékművet, a zimonyi Hunyadi tornyot. Késő délután az Újvidék (Novi Sad) –Vajdaság központja- közelében lévő, a Duna Gibraltárjának is nevezett péterváradi erődrendszert csodáltuk meg, ahonnan a színes fényekkel kivilágított híd elbűvölő kilátást tárt elénk. Este meleg vacsora és puha ágy várt minket a zentai testvériskolánknál, a Bolyai Tehetséggondozó Kollégiumnál.
Következő nap Szórád Endre kémiatanár rövid városnéző sétára kísért Zentán, ahol mesélt a Tisza-partról és az Orompartról (ahol Savoyai Eugén II. Szulejmán hadait verte meg Zentánál). Aztán közösen megemlékeztünk az 1956-os eseményekre Tóthfalun a helyi diákokkal. A megemlékezést Horváth Petra Aranyosi Ervin: Október 23. című balladájával tette szebbé. Közösen megkoszorúztuk a tóthfalui turul madár emlékművet a magyar himnusz kíséretében. A kirándulás tetőpontja a palicsi állatkert látogatása volt, ahol az állatokat saját környezetükben csodáltuk meg, majd elsétáltunk a palicsi tóig. A kirándulás utolsó állomása Szabadka volt, melyet a Városháza szecessziós stílusa, illetve díszítése tett emlékezetessé. Zárásként vacsoráztunk egy jót a Szabadkán.
Sok felejthetetlen élménnyel tért mindenki haza, amit nem csak a rengeteg csoportkép bizonyít. Köszönjük a kísérő tanároknak (Miklós Renáta, Virginás-Tar Judith, Balla Tamás, Balázs István, Ilonczai Zsolt) a figyelmét és törődését. 


























Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator