Európai Iskola 2009
Tehetségpont
Szórványoktatási Központ
Címlap
A magyarországi Honismereti Szövetség 19-ik alkalommal rendezte meg október 24-27. között az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát. A Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai idén is képviselték Temes megyét.
Minden évben más város ad otthont a rendezvénynek és évenként változik a konferencia alaptémája is. Ebben az évben Aszódra látogatott el iskolánk négy tanulója: Pál Tímea Anna, Bányai Blanka Tímea, Bányai Brigitte Ildikó és Stan Krisztina Tímea, akik a Kultúrélet az iskolánkban címmel mutatták be szakdolgozatukat. Témavezető és kísérő tanáruk Fodor Enikő történelem szakos tanárnő volt. A színvonalas konferencia keretén belül a résztvevőknek alkalmuk nyílt meglátogatni Aszód város nevezetességeit, a Bag – Hévízgyörk – Tura – Zsámbok útvonalon szervezett tanulmányi út alkalmával megismerték a környező települések népviseleteit, szokásait, hagyományait.
Emlékezetes marad számukra az aszódi polgármester, Sztán István úr szívélyes vendéglátása, a falusi valamint az iskolai színjátszásról szóló érdekes előadások, a bagi Muharay Elemér Népi Együttes részvételével megszervezett táncház, és a humoros ismerkedési játékok, melyek által sok új barátra tettek szert.
| December |
|---|
| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 | 31 |