Európai Iskola 2009
Tehetségpont
Szórványoktatási Központ
Címlap2014. november 14 – 16-a között alkalmunk volt ellátogatni (Fodor Zsófia, Câmpianu Csenge, Kovács Boglárka, Bányai Blanka, Bányai Brigitta, Stan Krisztina és Szabó Krisztina) Kolozsvárra a Középiskolások Hosszú Hétvégéje a Babes-Bolyai Tudományegyetem című programra. Itt több előadáson vehettünk részt, melyek által betekintést nyerhettünk az egyetemen működő szakokba, megismerhettük az ottani tanárokat és diákokat.
Pénteken a megnyitó ünnepségen Soós Anna rektor-helyettes, a BBTE Magyar Tagozatának vezetője köszöntött minket és kívánt nekünk kellemes és hasznos időtöltést Kolozsváron. A plenáris előadások után, mi a Magyar Filozófia Intézet és a Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet előadásait választottuk. Az előadásokat követve megismerhettük a várost is, és persze az esti szórakozás sem maradhatott el.
Szombat délelőtt újabb hasznos és érdekes előadásokat nézhettünk meg. A Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet interaktív programjára iratkoztunk fel, ahol a tanárok hasznos tanácsokkal láttak el minket a tanulást és a tanítást illetően, majd végezetül személyiségfejlesztő játékokat játszottunk a szak végzős diákjaival. Este a Kolozsvári Állami Magyar Színház „Vidéki jegyesek” című előadását tekinthettük meg, amely sok érdekes és vicces fordulattal lepte meg a nézőket.
Vasárnap a programot a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) bemutatkozása zárta. A program végére sok új tapasztalattal és élménnyel ültünk fel a temesvári vonatra. Fájó szívvel búcsúztunk el Kolozsvártól, de ez a búcsú nem örökre szól, hiszen jövőtől itt szeretnénk folytatni tanulmányainkat.
Kísérő tanárunk Băruţa Kriszta iskolapszichológus volt.
Október |
---|
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |