Református tábor Kladován

Református tábor Kladován

Még véget sem ér az iskolaidő, de amint kezd kimelegedni s egyre hosszabbodnak a nappalok, minden diák számára előtérbe kerül a nyaralás tervezgetése.
                Immár hagyománynak tekinthető, hogy a Temesvár Belvárosi Református Egyházközség keretén belül működő két ificsoport közös táborával köszönti a nyarat. A helyszín a jól bevált, kellemes és otthonos kladovai (Cladova) táborhely, mely az Arad- Mosóczi Református Egyházközség jóvoltából tárt karokkal fogadja minden évben a lelkes táborozókat. Idén június 29. és július 7. között mintegy harmincnyolcan, ifisek és frissen konfirmáltak, tapasztalhattuk meg Demeter Sándor lelkipásztor vezetésével, hogy bizony jó már fiatal korban Isten akaratát fürkészve együtt lenni, közösséggé kovácsolódni.
                A reggeli egyéni csendességen, a napi két áhitaton és a kiscsoportos beszélgetéseken keresztül napról napra közösen indulhattunk el az önvizsgálat és önismerettől, a barátság és felelősség megvizsgálásán át, Isten akaratáig és az általa számunkra kijelölt személyes feladatig. A délutáni áhitatok alkalmával különböző újszövetségi személyek Jézussal való találkozásaiból tanulhattunk: vajon kész vagyok-e találkozni Jézussal és engedelmeskedni, vagy még mindig csupán a kéréseim végett keresem Őt?! Meglátszik-e életemen, hogy találkoztam már Jézussal, aki maga az Élet?
                A jókedv, éneklés, sportolás, kirándulás és kreatív esti program szintén fontos szerepet játszott egymás megismerésében, a közösséggé válás folyamatában. Köszönjük Lukács Vilma néninek a nagyon-nagyon-nagyon finom falatokat! Köszönjük Fazakas Csaba Esperes úr, a gyülekezet, a szülők és Némedi Csaba üzletember adományát, valamint az Erdélyi IKE támogatását! Egyedül Istené a dicsőség!
                Kladován hazautazásunkkal messze nem állt meg az élet, azóta már véget is ért az Arad-Mosóczi gyülekezet által szervezett Tinitábor, melyen megyénkből Temesvárról és Végvárról is szép számban vettek részt, illetve a napokban zajlik a Gyerektábor, amit pénteken az Ifitábor követ!

 

Marossy Zsolt



















Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator