Bartókos focicsapat a Mi Olimpiánkon

Bartókos focicsapat a Mi Olimpiánkon

Idén másodszor szervezték meg Kolozsváron a Mi Olimpiánk című sportversenyt szeptember 21-25 között, amelyben lehetősge volt az erdélyi középiskolásoknak megméretkezni különböző sportágakban, mint úszás, röpi, atlétika, kosárlabda vagy éppen a foci.

Mi tavaly is voltunk és az iskolánknak hála, idén is eljutottunk! A csapatunk 8 főből tevődött össze, míg kísérő tanárunk Balla Tamás volt! Az utazás eseménymentes volt, talán csak annyi, hogy a Iasi gyorssal mentünk, tehát több, mint 1 órát késett a vonatunk! A szállásunk, étkezésünk és a pálya is a Babeş-Bolyai egyetem sportparkjában terült el, tehát a körülmények ideálisak voltak. Különben látszott, hogy ez már a második alkalom volt, hiszen a szervezés még jobb volt, mint tavaly, és ugyanakkor minden erdélyi megyéből voltak sportolók, majdnem 500 sportoló és kísérő!

Ebben az évben volt egy fővédnőke is, még pedig a többszörös olimpiai tornász, Szabó Katalin, aki nagyon érdekes dolgokat mesélt a Los Angeles-i olimpiáról és a hivatásos sportolás nehézségeiről és szépségeiről!

Persze mi azzal a céllal utaztunk fel Kolozsvárra, hogy jól szerepeljünk és nyerjünk meccseket! Sajnos nem alakultak az események úgy, ahogy mi szerettük volna, hiszen mind a három mérkőzésben közel voltunk a boldogsághoz, de csak közel...Nem akarok senkit sem untatni a mérkőzések leirásával, csak annyit említek meg, hogy az első meccsben kihagytunk egy büntetőt 1-2-es vezetésnél és aztán elúszott a mérkőzés!

A második mérkőzést 1-0-ra kaptuk ki, de úgy, hogy az utolsó percekben csak az ellenfél kapuja körül volt a labda, amely egyszerűen nem akart becsordogálni!

A mindent eldöntő harmadik mérkőzést jól kezdtük el, motiváltak voltunk és meg is szereztük a vezetést egy nagyon szép összjáték után, de nem tudtuk tartani az eredményt és a második félidő közepén kiegyenlítettek, majd ki is kaptuk a partit 2-1-re!

Nem szeretnék megemlíteni egyetlen játékosunkat, mint a legjobbat és nem is akarok hibáztatni senkit, hiszen úgy érzem a mind keményen próbálkoztunk, egyszerűen nem voltunk szerencsések! Pozitiv csapatszellem jellemzett minket és igaz, hogy voltak kisebb vitáink, de ezek is csak letisztázták a hibáinkat!

Hálásak vagyunk a lehetőségért és bízunk benne, hogy majd jövőre is képviselhetjünk iskolánkat és akkor talán nagyobb létszámban és több sportágban is!

Köszönjük az RMDSZ- Communitas Alapítvány és a Bartók Béla Alapítvány támogatását!

Virág Edi, X. KG


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator