Anyanyelvi vetélkedő

Anyanyelvi vetélkedő

A Magyar nyelv napja alkalmából, az Anyanyelvápolók Szövetségének szegedi csoportja, a Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, valamint a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület 2017 októberében szervezett anyanyelvi vetélkedőjén iskolánk egy három tagú csapata is részt vett, melynek tagjai Bîtoancă Diana, Bodnár-Végh Krisztina-Boglárka és Gergelyfi Beáta líceumi tanulók.

A verseny online felületen zajlott, három fordulója során pedig a résztvevők különböző anyanyelvi játékokra kerestek megoldást. A feladatokban jelentős szerepet kaptak Arany János művei, illetve életrajzi adatai, ugyanis idén ünnepeljük születésének 200. évfordulóját. Egyes feladványok alapja az ötletesség, a kreativitás volt, mások pedig Arany költészetének és munkásságának alapos ismeretét feltételezték.

Az eredményhírdetésre november 15-én került sor Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában, ahol először Dr. Nagy János egyetemi tanár ünnepi köszöntőjét, majd Sudár Annamária budapesti színművész …mindannyiunk atyja – Arany János tanár úr című előadását hallgathattuk meg. A 78 csapat közül iskolánk diákjai is kiemelkedő eredménnyel tértek haza, ugyanis különdíjban részesültek, elnyerve a szervezők elismerését is.

A megmérettetésben főként Csongrád megyei középiskolások vettek részt, azonban néhány határontúli csapat is próbára tette tudását. Ezúttal is köszönjük a szervezőknek a meghívást és a lehetőséget, hogy kibontakoztathattuk kreativitásunkat egy online verseny során is, ugyanakkor hálásak vagyunk Balla Lóránt magyarszakos tanárnak a versenyre való felkészítésért. Bízunk benne, hogy jövő tanévben is sor kerül erre a vetélkedőre, ahol iskolánk ismét résztvehet.

A csapat nevében Bîtoancă Diana




Eseménynaptár

Eseménynaptár
Május
H K SZ CS P SZ V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator