Őszi események a Szivárvány csoportban

Őszi események a Szivárvány csoportban

A kezdeti felmérő hetek után négy hétig foglalkoztunk az őszi eseményekkel.

Az első héten a gyümölcsőket figyeltük meg. A gyümölcs felépítését az alma és a dió tulajdonságai által, a színeket, az ízeket és a formákat játékosan ismertük fel. Nagyság szerint sorba állítottuk, megismertük a Dióbél bácsi című verset, alma képeslapokat ragasztottunk, majd egy gyümölcssalátával zártuk a hetet.

A második héten zöldségeket kóstoltuk, összehasonlítottuk a formájukat,méretüket. A rövid és hosszú matematikai fogalmakat is az őszi zöldségekkel alakítottuk ki a gyerekeknek. A saját készítesű répa autó mindenki kedvenc játéka lett.

A vidám őszi színű levelekkel folytattuk a harmadik hetet. Leveleket gyűjtöttünk különböző fák alól, majd megnéztük a formájukat, színeiket. Megismertük az őszi időjárást, sorba rendeztük vastagság szerint a fákat és kipróbáltuk milyen mókás oroszlánsörényt lehet készíteni levélből.

A negyedik héten a kukorica és a napraforgó volt a témánk. Ezen a héten főleg gyakorlati tevékenységek által ismerték meg a gyerekek a két takarmánynövenyt: letörtük a saját termésű beérett kukoricánkat az óvodakertből, lemorzsoltuk a kukoricaszemeket, csuhébabát készítettünk, kukoricát főztunk, pattogtattunk, napraforgóolajat préseltünk, sok finom kukoricából és napraforgóból készült terméket ettünk.

Egész hónapban egészségesen, vitamindúsan táplálkoztunk, megerősödtünk a téli megfázas ellen.

Köszönjük a szülők lelkes hozzájárulását az őszi projektünkhöz!

Molnár Kármen és Salamon Katalin óvodapedagógusok












Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator