A Határtalanul projekt keretén belül szervezett kirándulás

A Határtalanul projekt keretén belül szervezett kirándulás



A Határtalanul projekt keretén belül egy fantasztikus és értékes kiránduláson vehettünk részt, aminek köszönhetően sok szép élménnyel gazdagodtunk. Április 19-én negyvenen keltünk útra keltünk, kísérőink Molnos Ildikó, Pacurar Mária, Dudás Györgyi és Halápi Margit voltak.
Csütörtökön megérkeztünk Debrecenbe, a délutánt városnézéssel töltöttük el. Pénteken délelőtt elmentünk a református templomba, ahol kiderült, hogy még II. János Pál Pápa is járt ott, majd megnéztük Nyilas Misi kollégiumát. Ezután elmentünk Nyíradonyba, ahol az ottani diákok fogadtak minket. Már jó ismerősként találkoztunk, hiszen márciusban mi (a IX. TT és MI) voltunk a vendéglátóik. Szombaton Sárospatokra kirándultunk, meglátogattuk testvériskolánkat, az Árpád Vezér Gimnáziumot, ahol megcsodálhattuk a diákok által készített időgépet. Ugyancsak Sárospatakon lehetőségünk volt megnézni a várat, ahol körbevezettek minket és rengeteg érdekes dolgot láthattunk. Vasárnap ért véget a kirándulásunk, de hazafelé még meglátogattuk Arany János szülőházát Nagyszalontán, ahol bemutatták nekünk, hogy hogyan és milyen körülmények között élte ott az életét. Megtudtuk, hogy az udvarán élő eperfa a Családi körből ismert bólogató eperfa "unokája". Evvel a rendkívüli programmal záródott a kirándulásunk.
A kirándulók nevében köszönettel,
Kis Sára (IX MI)








 





Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator