Kérdés: Mi a Tehetségnap?

Kérdés: Mi a Tehetségnap?

Válasz: Magyarország kezdeményezésére március 25-e Európa-szerte a Tehetség napja. A Bartók Béla Elméleti Líceumban 2013 óta szervezzük meg iskolánk névadójának születésnapján vagy egy ahhoz közeli napon a Tehetségnapot. Ebből az alkalomból bemutatjuk tehetséges diákjainkat az iskolatámogató közösség előtt. A rendezvényre meghívást kapnak a diákok és szüleik mellett a partnerintézményeink, a helyi magyar intézmények, civil szervezetek, a sajtó képviselői és az iskolát támogató vállalkozók is. A rendezvény első részében a legkisebb tehetségígéreteket mutatjuk be a meghívottaknak, majd a második részben a felső-tagozatos és középiskolás tehetséges diákokat. Az ünnepség főhajtással indul: a legeredményesebb diákunk és a Diákönkormányzat leköszönt elnöke az iskolaközösség nevében megkoszorúzza az iskolában levő Bartók emlékművet. A tehetséges diákokat tehetségterületenként mutatják be tanáraik, akik névre szóló elismerő oklevelet és egy szimbolikus ajándéktárgyat kapnak. A díjakat olyan volt bartókos diákok adják át, akik azon a tehetségterületen már bizonyítottak. A program színvonalát a diákok előadásai, műsorszámai emelik, majd az estét a Bartók Diákszínpad előadása zárja. A 2019-es Tehetségnapot március 25-én szervezzük meg.


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator