"Kelengyésláda” (Lada cu zestre) megyei verseny

"Kelengyésláda” (Lada cu zestre) megyei verseny

A KISBOKRÉTA tánc- és citeracsoport március 30-án Nitzkyfalván szállt versenybe a megye legjobb tánc- és hagyományőrző csoportjaival a „Kelengyésláda” (Lada cu zestre) megyei verseny keretén belül.
A napsütéses délután, a színes kavalkád és a gyerekeket elkísérő nagyszámú szülői közösség jó hangulatot és hátteret biztosított a fellépő kisbokrétásoknak, akiknek a bemutatkozása, mind a citeracsokor, mind pedig a rezesbandával kísért kalocsai táncuk kiérdemelte a zsűri elismerését. A versenyhez hozzátartózik egy gasztronómiai bemutató is, ahol a különböző nemzetiségek sajátos ételeit sorakoztatják fel, melyeket úgyszintén szakmai zsűri értékel és rangsorol. A kóstolás után nagyra értékelték a terítékre tett magyar ételeket, tepertős pogácsát, különböző édes süteményeket, csőrögét, derelyét, csigatésztát, hagyományosan elkészített májashurkát, disznófősajtot, kolbászt, sonkát. (Mindezekből, természetesen a fellépő gyerekeknek is jutott, akik a fellépés után gondoskodtak róla, hogy ne kelljen semmit hazahozni).
Jó érzés volt a jelenlevő szakemberek elismeréseit hallani, jó érzés volt ott is magyarnak lenni.
Szabó Ferenc


















Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator