Európai Iskola 2009
Tehetségpont
Szórványoktatási Központ
Címlap
A Határtalanul! Együttműködés középiskolák között című projekt keretében a héten vendégeink voltak a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium diákjai. Első nap közös programokon vettek részt a diákok: megfigyelhették a jurta felállításának folyamatát, barantás foglalkozásokon vehettek részt a Losonczy István Hagyományőrző és Sport Egyesület lelkes csapatával, ügyességi és csapatépítő játékokat próbálhattak ki Magyar Petra tanárnővel. Kedden és szerdán a gyulai csapat ellátogatott az Al-Dunához és Belgrádba, a nándorfehérvári várhoz is. Csütörtökön újra közös nap volt. A program szentmisével kezdődött a Józsefvárosi plébániatemplomban, majd baráti focimérkőzéssel folytatódott. majd megemlékezés és koszorúzás zárta a közös együttlétet. A program fontos része az élő kapcsolatok kialakítása és fejlesztése. Ennek jegyében búcsúztak el kedves partnereink.
Moldoveanu Melinda programfelelős
| Október |
|---|
| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |