Beszámoló a sportkedvelő gyerekek bejárótáboráról

Beszámoló a sportkedvelő gyerekek bejárótáboráról

Július második hetében sport témájú bejárótáborba hívtuk és vártuk az örökmozgó elemiseket, akik e meghívásnak eleget téve, szép számmal meg is jelentek az ezúttal líceumunk udvarán és sporttermében megrendezett táborban. Korcsoportokra osztva szerveztük meg a tevékenységeket, volt egy előkészítős - elsős és egy másodikos – negyedikes csapat, így a korosztálynak megfelelően választottuk és valósítottuk meg a programot.
Első táboros napunkat reggeli tornával, futással indítottuk, ezután csoportokra osztódva staféta- és sorjátékok következtek. Ebéd után pihentünk, filmet néztünk és az olimpiai játékokról beszélgettünk. Mindezek után ismét miénk volt a tér - az udvaron szabad játék iskolánk sportszereivel, amelyekből a fiúk nagyrésze előszeretettel a focilabdát választotta, de sikerült az egyéb érdekes eszközt is kipróbálni.
Második napon felavattuk a nemrég ajándékba kapott trambulinokat és örömmel tapasztaltuk, hogy mindenki ügyesen, teljes erőbedobással ugrálta végig az erre szánt órácskát. Ezután elindultunk a központ fele, és egy kellemes, üdítő gyerekjóga órán vettünk részt - Serenciuc Zsuzsanna jógaoktató irányítása alatt végigcsónakáztunk a folyón, pillangóvá, kígyóvá, fává változunk, a varázsszőnyegen már a szivárvány végére is eljutottunk. Hazafele jövet fagyiztunk, ebéd és pihenő után, az olimpiai játékokhoz kötődő kvízjátékkal szórakoztunk és lufihordó stafétajátékkal zártuk a napot.
Csütörtök gurulós nap volt, ugyanis a hátsó udvaron egy akadálypályán próbálhatták ki magukat a biciklivel, görkorcsolyával, gördeszkával, rollerrel érkező gyerkőcök, délután ugrókötelezés, hulahoppkarikázás, nyilazás, gólyalábbal sétálás, fogócska, tollasozás és az elmaradhatatlan focizással zártuk a napot.
Pénteken elsétáltunk a falmászó-terembe és kipróbáltuk ezt az érdekes, de kemény mozgásformát is. Ráadásként egy tiroli csúszásban is része volt e bátor gyerekhadnak. Dióhéjban ezek voltak az idei sporttábor tevékenységei, jó volt, hogy ilyen sok gyermek eljött és együtt élték át a mozgás, játszás örömét!
További kellemes, élménydús vakációzást kívánunk mindenkinek, szeretettel a táborvezetők: Szabó Csilla, Szűcs Edit, Magyar Petra és Muresan Noémi.

























Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator