Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány

Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány

„A matematika birodalmában egy sajátságos szépség uralkodik, amely nem annyira a művészeti alkotások, mint inkább a természet szépségével rokon, s amely ugyanolyan hatással van azokra az értelmes emberekre, akik eljutottak megértéséhez, mint emez. ” (Ernst Eduard Kummer)


A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezte a Zrínyi Ilona kétfordulós (területi, országos) matematikaversenyt. A területi forduló február 21-én került megrendezésre. Iskolánkban 141 (bartókos és gerhardinumos) diák mérte össze tudását. Sajnos az eredményhirdetésre a járványhelyzet miatt már nem került sor. Az országos döntőt sem tudták megszervezni áprilisban a szokásos formában Kecskeméten. Péter Hanna, VI-os tanuló képviselte volna Temes megyét az országos döntőn. A Gondolkodás Öröme Alapítvány (Budapest) egy egész napos tehetséggondozó programot szervezett a döntőbe jutott kis matematikusoknak, Pósa Lajos tanár úr vezetésével. Hanna el is fogadta a meghívást, itt olvasható az eseményről írt beszámolója: „Július 5-e számomra egész napos matematikafoglalkozásról szólt. Habár a Zrínyi döntőn idén nem vehettem részt a járványhelyzet miatt, ez a lehetőség, amelyet a Gondolkodás Öröme Alapítvány ajánlott fel, igazán kedvemre volt. Izgatottan vágtam neki ennek a napnak. A program Pósa Lajos tanár úr vezetésével zajlott. A helyszín egy gyönyörű rózsadombi kastély volt. Jó hangulatban törtük a fejünket a feladatok megoldásán mi, a négy hatodikos diák, valamennyien Zrínyi döntősök. Nagyon jól éreztem magam, sok újdonságot tanultam. Folytatás is várható: szeretnék a rózsadombi hétvégi matematikatáborokba járni. Sok matekezést jelent ez majd. Levelezés útján már most érdekes házi feladatokat oldok meg. Örülök, hogy vannak olyan napok, amikor a matek áll a középpontban.”
Gratulálunk, Hanna, további kitartó munkát kívánunk!


Păcurar Maria, matematikatanár


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator