Aprókák néptánctábora

Aprókák néptánctábora

Csodálatos hangulatú, változatos programot kínáló és nagyon sok élményben gazdag tábori hét volt az Aprókák néptánctábora.

A lelkes kis táncosok a dunántúli táncok alaplépéseinek gyakorlása mellett népdalokat tanultak, népzenét hallgattak, népi gyermekjátékokat játszottak, népi játékokat készítettek, népmesét hallgattak, valamint népviseleteket és népi hangszereket figyeltek meg – vagyis ízelítőt kaptak a magyar népi kultúra kincseiből.

A déli pihenés után a gyermekek nagy boldogsággal próbálták ki a városi játszóteret, voltak hajókázni a Begán, játszottak a gyermekparkban és volt vízicsata is az óvoda udvarán. A nagy meleget fagyizással és dinnyeevéssel csillapították.

A Temesvári Eszterlánc zenekarunk is ellátogatott a táborba, hogy egy kis népzenei összeállítással örvendeztesse meg a táborozókat és persze a néptáncos bemutató sem maradhatott el a találkozáson.

Baracsi Gergő néptáncoktató Mezőberényből (Magyarország) tette még színesebbé a tábor hangulatát, hiszen tőle új tánclépéseket és nagyon sok játékot tanulhatott a csipet-csapat.

Péntek délután a táborzáró gyermektáncház iskolánk hátsó udvarán lett megtartva, ahol a szülők is táncba lettek hívva. Az arcokon ülő mosolyokból ítélve mindenki nagyon jól érezte magát.

A tábort Crepelca-Kovács Beatrix, Pál Krisztina, Palkó Margit és Tamási Emese tanítónők vezették. Besegítő nagyobb táncosok Elekes Ingrid és Maskulik Réka volt.

Kellemes vakációt és csodaszép emlékekkel gazdag nyarat kívánunk mindenkinek!

Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator