Sport- és baranta bejárótábor

Sport- és baranta bejárótábor

Ebben a táborban azok a diákok vettek részt, akik szeretik a mozgást, aktivak és energikusak. A tábor több helyszínen folyt, sok-sok izgalmas programmal, játékkal.

 

Hétfőn reggel az ovi épületében gyűltünk össze és az első játékok az ismerkedésről szóltak. Ezután következtek a versenyek és a csapatjátékok (staféták, fogócskák, lufis ügyességi játékok stb.). Ebéd után átsétáltunk a suliudvarra, a nagy pályára, ahol baranta foglalkozásokkal folytatódott a nap. Egy rövid bemutatóval kezdődött, mindenki megismerte az íjászat alapjait, akik már barantáztak előtte, nekik lehetőségük volt elmélyíteni a tudásukat és a technikát fejleszteni. A rövid elméleti bemutatás után következett a gyakorlati rész. Mindenkinek lehetősége volt íjazni, céltáblára lőni.

 

Kedden délelőtt falmászás volt a program. Elsétáltunk a OneMove mászófal terembe és ott másfél órán keresztül mindenki kipróbálhatta a mászást, a könnyebb pályáktól a nehezebbig. Délután ismét baranta következett, ezúttal a botoké volt a főszerep: különböző ügyességi gyakorlatokat, forgatást és népi játékokat tanultak a résztvevők.

 

Szerdán karikás napot terveztünk a suli nagy pályáján. Aki tehette, elhozta magával a saját kerekes sporteszközét, de használhatták a suli eszközeit is. Egy könnyebb akadálypályát alakítottak ki a görkorcsolyázók és gördeszkázóknak, és egy nehezebb pályát a bicikliseknek. Délután ismét a csapatjátékok voltak a főszerepben.

 

Csütörtökön barantával kezdtük a napot, ezúttal az ostoros gyakorlatokon és a szablyavíváson került sorra. Két csoportban mindenkinek lehetősége volt megismerni az ostorozás művészetét és a szablyavívás titkait. Délután, a pihenőidő alatt egy sporttémájú filmet tekintettünk meg, ami arra tanított, hogy sohasem szabad feladni. Majd újra közös játékok következtek.

 

Pénteken reggel kincskeresővel indítottunk, amelynek során három csapat versenyzett. A kincskeresés sikeres lett, eredményképpen betűkből kirakták a tábor elnevezését, a kincskeresők jutalma pedig fagyi volt. Ezután következett a nap fénypontja a vízi csata, vizes játékok: staféták, vízi bomba passzolása, vízszállítás, szavak játéka vizes pohárral. A vízi csatában két csapat harcolt, több eszközzel: vízipisztoly, vízbomba, vizes pohár stb. A végeredmény döntetlen lett. Délután barantás videók megtekintése következett, majd pedig sportos rajzok is készültek.

 

 
Táborvezetők: Magyar Petra és Benedek Márk, segítő diák Cziprián Kovács Kinga.
 
A bejárótábor résztámogatója: A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
 

Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator