Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért díj

Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért díj

http://tehetseg.hu/aktualis/atadtak-bonis-bona-dijakat

"A tudásnak nem csak informálnia, hanem inspirálnia is kell." – idézte Tagore szavait dr. Hoffmann Rózsa, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára köszöntő beszédében a “Bonis Bona” díjak ünnepélyes átadóján augusztus 28-án este a Nemzeti Színházban, ahol több mint 400 pedagógus, szakember vehetett át elismerő oklevelet kiemelkedő tehetséggondozó teljesítményéért.

"Elismerést adni, elismerést elfogadni, ezért vagyunk ma itt." – nyitotta meg Bajor Péter, a MATEHETSZ elnöke a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjátadót. Az ünnepi este alaphangulatát az aulában kígyózó sorokban érkező több száz résztvevő mellett a MATEHETSZ – A tehetség sokszínű videói adták meg. A kisfilmek egy-egy kiemelkedő tehetségű fiatalt mutattak be, színpadi táncostól zongoristáig, Sólyom-ösztöndíjas fenntartható fejlődéssel foglalkozó fiataltól Veiszer Alinda tehetségnagykövetig. A közismert televíziós újságíró videóinterjújában kiemelte: "a tehetséggondozás elsődleges feladata a kérdezés, kíváncsiság, kételkedés tudományának  a fiatalok körében."

Dr. Hoffmann Rózsa, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára ünnepi köszöntő beszédében kiemelte, hogy a tehetséggondozó kollégák nem pusztán motiválnak, inspirálnak, de követendő példát is adnak a jövő generációja számára: "Meggyőződésem, hogy a tehetséggondozó amellett, hogy tudóstanár, megszállott is".

A tanévkezdés alkalmából több mint 400 kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző pedagógus részesült a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” kitüntetésben. Az elismerő okleveleket dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár, dr. Kaposi József, az OFI főigazgatója, Csete György Örs, az EMET főigazgatója, dr. Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke és Bajor Péter, a MATEHETSZ elnöke adta át a Nemzeti Színházban rendezett díszünnepségen.

Kiváló versenyfelkészítő kategóriában 202, Kiváló tehetséggondozó kategóriában pedig 170 pedagógust tüntettek ki, utóbbiak azok, akiknek munkája nem feltétlenül mérhető versenyeredményekben. A harmadik, Kiváló tehetségsegítő kategóriában 65 olyan kollégát jutalmaztak, akik iskolákban, civil szervezetekben dolgoznak tehetségsegítőként. (...)

Ebből az alkalomból iskolánk négy pedagógusa is elismerésben részesült: Albert Etelka, Szilveszeter Ibolya és Tasi Ottília a Kiváló versenyfelkészítő kategóriában valamint dr. Erdei Ildikó a Kiváló tehetségsegítő kategóriában. Gratulálunk nekik!  

 

Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator